... Tegnap végre valami haladást értem el a Katánál

Sikerült megtanulnia, hogyan fejezze ki nemtetszését egyértelmű módon. Sajnos elég gyenge a kommunikációs készsége egyelőre, kemény munkának ígérkezik, amig felfejlesztem. Mostmár, ha túl durvának találja - a kis nyámnyilácskám - a játszadozást, vagy végtelen birtoklási vágyát kiélve valamit kizárólagos tulajdonnak tekint, amihez szerinte nekem nem szabad hozzányúlnom, pláne megrágcsálnom, akkor megrázogatja a nyakam és NEM-et mond. Örülök, hogy végre talált egy cselekvéssort, amihez egyértelműen köthet valamit. Kicsit rögös volt az út idáig, mert egyszer durván is csinálta, de azóta sikerült meggyőznöm, hogy elég egy picit megfognia a nyakam és nemet mondania, ha egyszer már ez a megegyezés köztünk. Jónéhányszor elpróbáltattam ezt vele, hogy rendesen rögzüljön, a vége az lett, hogy elkapta a hév, és már minden NEM volt: a domestosos felmosó, a nadrágja szára, a cipőspolc oldala, a konyhaszekrény tartalma, a kuka, a szivacspárna, az elektromos vezetékek, a vádlija... A csontival már komolyan az ideigeimre megy, de hát kénytelen vagyok rágcsálni ha azt dugja a számba, hogy sikerélménnyel motiváljam.
Más: tegnap Peti csúszásmentesítette az egyik kedvenc zörgőmet, ami a földön csuszkált eddig, és isteni hangokat adott. Aztán még szórt is rá valamit, ami mondjuk megint jó játék lett, mert kicsi, és jól túrható, meg az egész szobában hamar széthordható akár lábon is. Forgácsnak nevezik. Jó a Kata fejlesztéséhez is, nehezíteni tudom vele a takarítási feladatot. Reggel kicsit bele is tört a bicskája, de mindegy. A lényeg: Kata vagy kétszer rámhozta a szívszélhűdést, mert amikor dolgom akartam végezni mindig felkapott és rárakott. Na tudjátok kinek van kedve ilyen ijedelem után folytatni amit elkezdett??? Végül az sült ki belőle, hogy mégis ott produkáltam, amitől ők olyan, de olyan boldogok voltak!!! Simi, meg jutifali, meg duruzsolás, meg minden, szóval tényleg. Hát ha nekik csak ennyi kell a boldogsághoz??? Persze lehet, hogy nem ez volt az oka. Próbáltam tesztelni őket, egyet bele egyet mellé alapon, csak éppen akkor ők aludtak, és utólag meg Kata nem tudta egyértelműen megmagyarázni, hogy most melyik a jó. Reggel ezért egy tócsát is tettem oda, na megint lett nagy örömódázás. Nagyon vicces, hogy ettől ennyire odavannak, olyan kis eccerűek a drágáim.
Tegnap az esti műszak is majdnem teljesen a Kata edzésével telt, mert a Petinek dolgoznia kellett. Végül a Kata nagyon elfáradt, szemére hányta a Petinek, hogy elblicceli a gazdatréningeket, miközben ő reggel is kondiztatva van. Ezért ma hétig hagytam aludni, reggel öttől csak néha szóltam hozzá, hogy a válaszából tudjam, jól van. Ezt muszáj csinálni, mert ott alszanak ahova én nem mehetek, nem látom őket. Sokkal nyugodtabb lennék, ha lent aludnának, ahol mindig biztonságban tudhatom őket. Mindenesetre a Kata a pihenéstől sokkal kiegyensúlyozottabb lett, a takarítási feladatnál hozott egy új, seprű nevű eszközt amivel a forgácsot össze akarta szedni, és ezt a felmosóval ellentétben hagyta is kicsit rágnom. Azt mondta, ez legalább nem domestosos. Hát nem tudom, annak is van egy szaga, ennek is, de ezért legalább nem nyekereg nekem állandóan ezzel a Nem szabaddal. Próbálok rájönni, hogy ő a kicsi buta gazdifejével mit is gondolhat, mi az én feladatom? A saját fejem szerint az én dolgom jelenleg a dolgok rágcsálás útján történő megismerése, de lehet, hogy ezt ő másként hiszi. Erre gyanakszom, de azért még ezt kitapasztalom nála. Elég nehéz rajta eligazodni. Eddig mindig az volt, hogy a barikád az barikád, onnantól az ő területük van. Ezt én hellyel közzel tiszteletben is tartottam. Erre tegnap ölbesimogatás gyakorlás közben egyszerűen átvitt az ő területére, beleült a fotelbe, bámulta a tévét és ott simogatott. Gyanítom, mielőtt megérkeztem én, hogy normális mederbe tereljem az életüket, ez a dobozbámulás lehetett a fő játékuk. Ezt teszi az ingerszegény környezet az embereknél. MIndenesetre most nem értem a Katát, hogy akkor a barikádig, vagy tovább is mehetek? Reggelre eltoltam a barikád egy részét és a másik oldalon vártam a Kata ébredését, hogy ezt kiderítsem. Semmit sem sikerült kiderítenem, mert NEM-ezett ugyan, de közben büszkén vigyorgott rám, hogy mennyi eszem van. Tényleg rá kell vennem az egyértelmű kommunikációra, különben őrületbe kerget a kis ostoba.
Ja, nehezítettem, a simogatási feladatot összekötöttem a helybenmaradásival is. Amikor már elégnek érzem a simogatást, akkor lemászok az öléből és egy kicsit arrébb fekszem, hogy gyakoroljuk a közvetlen érintés nélküli ottmaradást. A fotelben ez elég nehéz volt, de komoly erőfeszítések árán sikerült az öléből az oldalához csusszannom, igaz hosszú időn keresztül furcsa pózba kényszerültem, de hát a gazdik nevelése sok áldozattal jár. Még néha szökdösnek, főleg reggelente. Nem tudom, ha az én tálcám nyilvános, neki miért kell ajtók mögé mennie? Mindenesetre nem jár túl az eszemen, vigyázok rá az ajtó előtt fekve. Olyan is neveletlen még, nehogy bármi történjen vele. Mára ennyi, mennem kell a Petivel dolgozni. Kemény meló alvás közben szemmel tartani, de ő legaláb alig szökik.
Millió orronnyalintás: Buffy