2009. december 15., kedd

Csicsi a hős...

Ó, ígértem, hogy írok még, de hát a sok-sok tanulnivaló… No, de sebaj, itt vagyok megint. Azt ígértem, hogy írok Csicsiről és az emberrablókról. Ez már egy kicsit régi történet azóta, de nagyon szeretem, mert sokat elárul Csicsiről és arról, hogy a dundus fehér szőrborítás alatt egy amazon szíve lakozik. Az egész úgy kezdődött, hogy elromlott az autónk. Az autó az a nagy fehér harci- és szállítójárgány, amivel csodás utakat teszünk. Időnként a sétahelyre, időnként a Sámándokihoz (róla majd még írok), időnként meg a nagyiékhoz, kiállításra, ide-oda. Amikor a harcijárgány feldübörög, az nagyon jó pillanat reggelente, mert azt jelenti, hogy elindul a nap. Peti, a harcosférfi elmegy vele csatába, Kata meg itthon marad és a kötelező körök után jön a séta meg a játszi. De egy reggel a harci- és szállítójárgány nem dübörgött fel. A levegő megfagyott, nagyon feszült lett a hangulat. Ilyen még soha nem volt az idők folyamán, amióta az első dog betette a lábát az udvarba, mindig erős támaszként ott volt a működő járgány tudata az elménkben. Aztán… egyszer csak jött egy piros harcijárgány, és egy nagy kötelet kötöttek a fehér és a piros közé. A pirosból idegenek szálltak ki, akiknek nem tetszett a szaga. Előrerohantunk kicsit szemrevételezni a kialakult helyzetet, de Kata mindenkit hátraparancsolt. Mi jólnevelt dogok vagyunk, Csak Csicsi, a bulldog nem mozdult a kapuból, elszánt kőszoborként ült a sok-sok szőrével és rengeteg hájával, mint a rendíthetetlen Buddha. Peti kővé dermedt arccal beült a fehérbe és hagyta, hogy elvontassák.
Ohara, a főnökasszony azonnal számon kérte Csicsit, amint kapuzárás után előremehettünk.
- Neked nem szól az utasítás? – kapta le a tíz körméről.
Csicsi dacosan felvetette a fejét, és a feketével körberajzolt szemei villogtak.
- Én nem vagyok gyáva, mint ti!
- Gyávaaaa?
- Hát nem láttátok mi történt? Ezek a piros harcijárgányosok titokban tönkretették Peti harcijárgányát és amikor emiatt megadásra kényszerült, elvontatták! Elrabolták! A Petit elrabolták!
Bársony nagyot nyújtózott.
- Dehogy rabolták! Butaságokat beszélsz össze-vissza. A járgány elromlott, elvontatták. Ennyi. Túl színes a fantáziád!
- Ostobák vagytok! Nem láttátok, milyen idegesen parancsolt benneteket hátra a Kata? Őt is kényszerítették! Ti meg mentetek, mint a birkák! Egyedül én maradtam itt, támasznak! Megvezettek benneteket! Ilyen könnyen! Ó, ti nagyokosok!
Hiába győzködtük Csicsit, hogy minden rendben lesz, ő nem hitte el. Megszállottként őrködött a kapu közelében egész nap, áldozatul hozva elpuhult testét. Nagyon tiszteltem ezért. Akkor is, amikor este Peti autó nélkül jött haza, és Csicsi suttogva közölte mindenkivel, hogy biztosan sikerült elszöknie. Milyen kár, hogy hátra kellett hagynia a harcijárgányt.
Aztán, amikor másnap Kata a szomszédasszonnyal hazahozta a járgányt, már kicsit más szemmel néztünk Csicsire. Mert ő egy hős. Két napig kitartott.
Mindegy, hogy amitől félünk, idekint létezik, vagy csak bent a fejünkben.
Mindenkit puszil: Risza

Helló! Megint itt!

Tudom, kicsit hanyagoltam a naplóírást, de hát dogként felnőni óriási meló ám! Kezdetben el van foglalva az ember, akarom mondani kutya, azzal a sok játékkal, utána meg nem kerülhettem el a lányok sorsát: bébiszitter lettem. Kata szerint én vagyok a világ legédesebb bébiszittere, de lehet, hogy ezzel csak le akar kenyerezni. A C-sek amúgy világi jópofa kiskutyák, nincs velük nagy baj. Kicsit meg kellett tanítani őket okosan játszani, mert nem tudták, hogy mit szabad (mindent) és ágat rágni is meg kellett tanítani őket, meg arra is, hogy ne üssék az orrukat a felnőttek dolgába. Mert azt csak nekem szabad. Szerintem. A felnőtt dogok szerint nem annyira, időnként én is kapok egy kis grabancrángatást, de azért alapból kedvesek velem. Mostanában főleg Apolló, mert a nagylányok éppen tüzelnek és jól el vannak zárva tőle, így amikor ő játszási időben nagyokat marhulna a csajokkal, csak én vagyok ott. Huh, hát eleinte ijesztő volt, hogy olyan nagy, lendületes és izmos, meg erősen játszik, de mostanra nagyon jó pajtik lettünk. Igaz, nekem könnyű, amikor ő van bezárva, akkor meg a nagycsajokkal játszom, az az igazi buli, felugrálunk, morgunk, ugatunk, tisztára, mintha igazándiból is harcolnánk, aztán meg valamelyikünk a hátára perdül a földön és előadja, hogy ő mostmár nagyon sérült és nagyon beteg és most azonnal megadja magát. Szóval buli itt az élet Madzagfalván, és ígérem, írok megint! Kiállításokról, Csicsiről és az emberrablókról, meg Sámándokiról, szóval a helyi kutyapletykákról. De most mennem kell, mert kajaszagot érzek... Puszi: Risza

A nevem Risza… na jó, Raisa.

A nevem Risza… na jó, Raisa. Impozáns Raisa. Nem kell cikizni, nem én találtam ki. Kata agyszüleménye az egész. Szerinte büszke lehetnék rá, hogy egy olyan nő nevét viselem, aki orosz elnökfeleség létére kiérdemelte a First Lady nevet. Azt mondta, ha egy napon én is megjelenek a Time magazin címlapján, szentté avat. Aham.

„Azt mondják, hogy Raisza a Kreml-beli asszonyok között az első volt, aki - széttörve a megkövesedett szovjet protokoll dogmáit - kilépett férje árnyékából, s mert önmaga lenni: elegánsan öltözködött, volt véleménye, amit nem rejtett véka alá, könyveket írt. Nem véletlenül kezdték - amerikai mintára - az "első hölgyként" emlegetni.”

Na, idézni már tudok.
Egyébként is tök feleslegesen találta ki Kata ezt az orosz elnökfeleséges dolgot, mikor latinosan ejti a nevemet. Az á-kat felkapkodja, az i-t meg megnyomja: Rá’íí-szá’. Szerintem a szomszédok azt hiszik, valami baj lehet az agyával, amikor áll az udvaron, és ezt kiabálja. Ja, mert nekem egy kicsit kiabálni kell. Nem sokszor, úgy négyszer-ötször, max tízszer. Időnként elmerülök fontos tennivalóimban. Nagyon tuti kis rágni való ágak vannak az udvar végében, meg az udvar közepén egy ócska papucs, néhány általam laposra rágott pillepalack és műanyag virágcserép társaságában. Ezeket kell karbantartanom, nehogy megszűnjön a rágottságukban a folytonossági hiány, vagymi. Kata szerint ugyan egy jólnevelt német dog lány ilyet nem csinál…de majd jól elhurcolom máshová, és akkor nem is olyan feltűnő. Az ágakat például több darabra töröm és úgy szórom szét. Bár állítólag fűnyírás előtt összeszedi, de én ebben nem hiszek. Egyébként is, olyan vicces, amikor térdvédőket csatol a lábára, hogy a gépből kirepülő ágdarabokat kivédje. Vannak a fűben elrejtve egyéb kincseim is. Csontok, nájlonszatyor darabok, szétrágott gumijátékok, meg egy fehér hold alakú valami, amiről csak én tudom, hogy egy sapka simlédere volt lánykorában… tudom, ilyet egy jól nevelt német dog lány nem csinál… de egy részét nem is én rágtam szét, hanem a Bársony. Meg van a málnabokor alatt eldugva egy játékpolip-maradvány, azt meg az Apolló rágta szét, kiskorában. Állítólag ő is volt kicsi. Mondjuk ez elég hihetetlen. Mert ő nagy. De én nem félek tőle. Na jó, tőle senki sem fél, mert ő a legjámborabb dog a világon. Azért én szeretem őt! Oda lehet bújni a görbéjébe amikor befekszik a nagy kék tálba, és ott lehet éjjel melegedni. Ő sosem morogna el engem maga mellől. Ezért is szeretem őt. Meg mert amikor éhes vagyok – mindig éhes vagyok – akkor arrébb lép a tányérjától, hogy tudjak enni. Kata azt mondta neki, hogy kicsi vagyok, meg gyerek vagyok és hogy nekem ezt hagynia kell. Ezért ő hagyja. Mert ő meg Katát szereti. Kata meg mindannyiunkat szeret. Azt szokta mondani, mindegyikünk a kedvence.
Most mennem kell, mert mindenki alszik, és ilyenkor nekem is köztük kell durmolnom, hogy érezzék, közéjük tartozom. Mert aki nem tartozik közéjük, azt nem engedik oda a tányérjukhoz. Az pedig, valljuk be, rettenetes lenne. http://www.madzagfalvi.hu/

Megerőltető munka a gazdiképzés

...Borzasztó sok a dolgom, elég megerőltető munka a gazdiképzés, persze vannak örömteli percek is. Ma megint fél ötkor keltem, hogy kicsit gyakoroljak a Katával. Próbáltam óvatosan ébresztgetni, hogy a szomszédok tudjanak aludni, de sajnos a nyüszögés nála nem használ, csak ha rendesen rázendítek. Akkor végre lejön hozzám - kis lusta dög. A kupacfelszedést már egész ügyesen megcsinálja, ma reggelre is két kupacot és egy tócsát készítettem ki neki - persze jól látható helyre, mert most még a könnyebb változatnál tartunk - és nagyon ügyesen összeszedte. Sajnos a reggelikészítésben még lassú, és arra sem figyelt eléggé, rendesen meglangyosítsa a hűtőből kivett kaját. Mindegy, megettem, hogy sikerélménye legyen. Ezután újabb tócsaeltüntető feladatokat adtam neki, meg egy kicsit játszottam vele, hogy szocializálódjon. Sajnos elég sokat kell vele foglalkozni, rendszerint akkor akar játszani, amikor fontos kukaszimatolni valóm, vagy rágcsálnivalóm van. Mindig ilyenkor jut eszébe a ronggyal játszani, vagy azt a hülye csontit a számba erőltetni. Néha engedek neki, és játszom vele egy kicsit, de néha kénytelen vagyok hangosan ráugatni, mert az mégsem járja, hogy ne tudjam tőle nyugodtan megrágni a cipőspolcot. Ma megint gyakoroltuk az ölbenalvást. Tegnap reggel már kétszer rendesen megcsinálta, de harmadszorra visszatett a kosaramba. Akkor nem akartam nagyon erőltetni a dolgot, tehát ottmaradtam, de ma amikor átvitt a kosárhoz egyszerűen felálltam és visszasétáltam az ölébe. Ekkor már ügyesen végrehajotta a feladatot, 15 percen keresztül nyugton maradt, sőt simogatott is miközben aludtam. Ezért jutalom járt: Petivel kánonban horkoltunk neki. Nagyon élvezte, rázkódott a hasa a visszafolytott nevetéstől, még vinnyogott is! Miután ezt a feladatot szerintem eléggé begyakoroltuk, felkeltem az öléből és tíz centivel arrébb mentem aludni, hogy elkezdhesse a takarítási feladatot. Sajnos még nagyon butuska, azt hiszi, hogy ilyenkor nem figyelek rá. Valamiért az emberek a szemükkel figyelnek az orruk helyett, és azt hiszik, ha becsukom a szemem, már nem is érzékelem őt. Tényleg résen kell lenni vele, mert a takarítási feladat után egyszerűen megszökött. Amikor meghallottam a kulcszörgést figyelmeztetőleg utánamentem, és a folyosón feküdtem le aludni, de nem használt a finom célzás, fogta a kuka tartalmát és kiment a lakásból. Pedig még csendesen sirdogáltam is neki, hátha az használ. De nem. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem rosszindulatból tette, csak talán nem kötöm le eléggé. Ezért mire visszajött csináltam neki még egy tócsa eltüntetési feladatot közvetlenül az ajtó elé. Sajnos az egyhangú játékok őt sem kötik le, akárcsak engem, így a sokadik tócsajáték nem vidította fel. Nem baj, próbálkoztunk megint a kupacszedésivel. Ja, játék: hát a Kata nem egy fenomén sajnos ezen a téren. A Peti bátrabb, ügyesebb, és nem vinnyog azonnal, ha a kezét vagy a lábujját használjuk a csonti helyett, de mivel Petit csak este érek rá edzeni, ezért reggelente be kell érnem a Katával. Sajnos nem tud felhagyni azzal a rossz szokásával, hogy ha megkóstolok valamit, rögtön a számba adja a csontit és kéri, hogy inkább azt rágjam. Ez valami rosszul rögzült dolog lehet nála, próbálom lenevelni róla azzal, hogy igyekszem keveset foglalkozni a csontival. A mai edzés nem csak engem fárasztott el, hétkor amikor elmentem aludni Kata is visszakérezkedett az ágyba, aludt egy órácskát. Sajnos így elkésett a munkahelyéről, de hát mondom, még neveletlen. http://www.madzagfalvi.hu

... Tegnap végre valami haladást értem el a Katánál

Sikerült megtanulnia, hogyan fejezze ki nemtetszését egyértelmű módon. Sajnos elég gyenge a kommunikációs készsége egyelőre, kemény munkának ígérkezik, amig felfejlesztem. Mostmár, ha túl durvának találja - a kis nyámnyilácskám - a játszadozást, vagy végtelen birtoklási vágyát kiélve valamit kizárólagos tulajdonnak tekint, amihez szerinte nekem nem szabad hozzányúlnom, pláne megrágcsálnom, akkor megrázogatja a nyakam és NEM-et mond. Örülök, hogy végre talált egy cselekvéssort, amihez egyértelműen köthet valamit. Kicsit rögös volt az út idáig, mert egyszer durván is csinálta, de azóta sikerült meggyőznöm, hogy elég egy picit megfognia a nyakam és nemet mondania, ha egyszer már ez a megegyezés köztünk. Jónéhányszor elpróbáltattam ezt vele, hogy rendesen rögzüljön, a vége az lett, hogy elkapta a hév, és már minden NEM volt: a domestosos felmosó, a nadrágja szára, a cipőspolc oldala, a konyhaszekrény tartalma, a kuka, a szivacspárna, az elektromos vezetékek, a vádlija... A csontival már komolyan az ideigeimre megy, de hát kénytelen vagyok rágcsálni ha azt dugja a számba, hogy sikerélménnyel motiváljam.
Más: tegnap Peti csúszásmentesítette az egyik kedvenc zörgőmet, ami a földön csuszkált eddig, és isteni hangokat adott. Aztán még szórt is rá valamit, ami mondjuk megint jó játék lett, mert kicsi, és jól túrható, meg az egész szobában hamar széthordható akár lábon is. Forgácsnak nevezik. Jó a Kata fejlesztéséhez is, nehezíteni tudom vele a takarítási feladatot. Reggel kicsit bele is tört a bicskája, de mindegy. A lényeg: Kata vagy kétszer rámhozta a szívszélhűdést, mert amikor dolgom akartam végezni mindig felkapott és rárakott. Na tudjátok kinek van kedve ilyen ijedelem után folytatni amit elkezdett??? Végül az sült ki belőle, hogy mégis ott produkáltam, amitől ők olyan, de olyan boldogok voltak!!! Simi, meg jutifali, meg duruzsolás, meg minden, szóval tényleg. Hát ha nekik csak ennyi kell a boldogsághoz??? Persze lehet, hogy nem ez volt az oka. Próbáltam tesztelni őket, egyet bele egyet mellé alapon, csak éppen akkor ők aludtak, és utólag meg Kata nem tudta egyértelműen megmagyarázni, hogy most melyik a jó. Reggel ezért egy tócsát is tettem oda, na megint lett nagy örömódázás. Nagyon vicces, hogy ettől ennyire odavannak, olyan kis eccerűek a drágáim.
Tegnap az esti műszak is majdnem teljesen a Kata edzésével telt, mert a Petinek dolgoznia kellett. Végül a Kata nagyon elfáradt, szemére hányta a Petinek, hogy elblicceli a gazdatréningeket, miközben ő reggel is kondiztatva van. Ezért ma hétig hagytam aludni, reggel öttől csak néha szóltam hozzá, hogy a válaszából tudjam, jól van. Ezt muszáj csinálni, mert ott alszanak ahova én nem mehetek, nem látom őket. Sokkal nyugodtabb lennék, ha lent aludnának, ahol mindig biztonságban tudhatom őket. Mindenesetre a Kata a pihenéstől sokkal kiegyensúlyozottabb lett, a takarítási feladatnál hozott egy új, seprű nevű eszközt amivel a forgácsot össze akarta szedni, és ezt a felmosóval ellentétben hagyta is kicsit rágnom. Azt mondta, ez legalább nem domestosos. Hát nem tudom, annak is van egy szaga, ennek is, de ezért legalább nem nyekereg nekem állandóan ezzel a Nem szabaddal. Próbálok rájönni, hogy ő a kicsi buta gazdifejével mit is gondolhat, mi az én feladatom? A saját fejem szerint az én dolgom jelenleg a dolgok rágcsálás útján történő megismerése, de lehet, hogy ezt ő másként hiszi. Erre gyanakszom, de azért még ezt kitapasztalom nála. Elég nehéz rajta eligazodni. Eddig mindig az volt, hogy a barikád az barikád, onnantól az ő területük van. Ezt én hellyel közzel tiszteletben is tartottam. Erre tegnap ölbesimogatás gyakorlás közben egyszerűen átvitt az ő területére, beleült a fotelbe, bámulta a tévét és ott simogatott. Gyanítom, mielőtt megérkeztem én, hogy normális mederbe tereljem az életüket, ez a dobozbámulás lehetett a fő játékuk. Ezt teszi az ingerszegény környezet az embereknél. MIndenesetre most nem értem a Katát, hogy akkor a barikádig, vagy tovább is mehetek? Reggelre eltoltam a barikád egy részét és a másik oldalon vártam a Kata ébredését, hogy ezt kiderítsem. Semmit sem sikerült kiderítenem, mert NEM-ezett ugyan, de közben büszkén vigyorgott rám, hogy mennyi eszem van. Tényleg rá kell vennem az egyértelmű kommunikációra, különben őrületbe kerget a kis ostoba.
Ja, nehezítettem, a simogatási feladatot összekötöttem a helybenmaradásival is. Amikor már elégnek érzem a simogatást, akkor lemászok az öléből és egy kicsit arrébb fekszem, hogy gyakoroljuk a közvetlen érintés nélküli ottmaradást. A fotelben ez elég nehéz volt, de komoly erőfeszítések árán sikerült az öléből az oldalához csusszannom, igaz hosszú időn keresztül furcsa pózba kényszerültem, de hát a gazdik nevelése sok áldozattal jár. Még néha szökdösnek, főleg reggelente. Nem tudom, ha az én tálcám nyilvános, neki miért kell ajtók mögé mennie? Mindenesetre nem jár túl az eszemen, vigyázok rá az ajtó előtt fekve. Olyan is neveletlen még, nehogy bármi történjen vele. Mára ennyi, mennem kell a Petivel dolgozni. Kemény meló alvás közben szemmel tartani, de ő legaláb alig szökik.
Millió orronnyalintás: Buffy

... Katasztrófa!....

A tegnapi nap igazi mélypont volt. Minden olyan normálisan kezdődött. Még ezt a tálcaügyet is lerendeztük, indulás előtt tettem bele egy tócsát ők meg örvendeztek. Aztán... valahogy nem akart végetérni a nap. Éjjel tizenegykor még a Peti irodájában voltunk. Semmi idejében hazamenetel, rendes gazditréning, pontosan betartott etetésidő, meg ilyenek. Ezeknek a rendszeresség a következetesség semmi... Nagyon szomorú vagyok. Próbáltam megértetni velük, hogy nekem a szabályok betartása azt jelenti, hogy törődnek velem... Reméltem, hogy tudok az eszükre hatni. Megmutattam nekik, hogy mit csinálnak velem. Én is semmibe vettem az ő szabályaikat. Nincs tálcárapisilés, nincs rágcsaabbahagyás ha jeleznek. Sajnos ezzel sem tudtam hatni rájuk. Éjjel fél tizenkettőre értünk haza, és ott Peti még mindig dolgozott. A barikád szerepéről most sem tudtam meg semmit, mert az ölébe vett, az egyik kezével tartott, a másikkal programozott. Képes volt hajnal fél négyig ezt játszani. Természetesen meg voltam sértődve, amikor abbahagyta, ha én képes voltam egész éjjel edezni őt ölbenalvással, akkor ő is tekintettel lehetett volna az én igényeimre. Felment aludni, ezért le kellett parancsolnom a Katát, mert ő még aznap (vagy azéjjel, vagy mi, hát tényleg bekevernek nálam ezzel az összevisszaélettel) nem volt még edzve. De ő teljesen apatikus volt, az sem érdekelte, hogy nyalogatom a lábujját. Ez lábujjrágás is olyan kaotikus. Mindig tiltja, aztán meg amikor felveszi a papucsot, akkor ahhoz odaenged. Nem bírja megérteni, hogy amikor a kis zárt elejű cipőjéből kilép, az nekem az élet herionja. Mámorító, egyszerűen nem tudok betelni vele. Nagyon aromás ;o). Képtelenség, hogy ellenálljak egy ilyen illatnak!
Végül mivel nem reagált semmire, kicsit bebújtam a lábához, aztán otthagytam, elmentem aludni a helyemre. Azt hiszem azt még félálomban hallottam, hogy fent a helyén kicsit sirdogál a mai nap sikertelensége miatt. Remélem hat rá a fegyelmezési módszerem, különben kárba veszett idő. http://www.madzagfalvi.hu

... Tegnap Peti feladta a harcot :o)

Hatkor hazavitt az irodából a Katának, ő meg visszament dolgozni. Pedig olyan jót játszottunk! És a játék érdekesebb is, mint a munkája, de hát ő tudja. Mindenesetre Kata végre hagyott rohangálni, meg rágcsálni, meg őrjöngeni. Lehet, hogy kicsit túlpörögtem, de hát egész nap egy irodában kuksolok, érthető, hogy estére felgyűlik bennem az energia. Na, szóval a Kata szépen felhúzta a lábát a fotelba (olyan kis kényes, azt mondja fáj, ha harapdálom picit a lábujját, pedig tényleg naggyon fini aromája van :o)) és tévézett, amíg én lerendeztem a lakást.
Az alábbi sorrendet állítottam fel a munkám során:
1.) Rongyrángatás. Ezt igazán kedvelem, és van még benne lehetőség, mert a rongyoszsáknak csak az alját rágtam még ki. Mindegy, egyelőre tetszik a zöld pulcsi ujja is, meg az is, hogy a jövőre is tervezhetek magamnak némi meglepetést.
2.) Papucsok. Van belőle néhány, Kata néha el akarja dönteni helyettem, hogy melyiket lehet rágcsálni és melyiket nem, de rendszerint én vagyok a szemfülesebb, és mire rámnéz, már a számban van a tilos példány. Különösen Peti kék szobapapucsát kedvelem, kár hogy ő is.
3.) Mosószer adagoló gömb. Naggyon jó! Zörög, meg menekül, és ha a fogam közé szorítom úgy, hogy az orromon legyen a gömb, akkor visszhangzik benne a szuszogásom. Csak tudnám mit akart Kata azzal a Dart Vader-es dumával...
4.) Tépőzár. Eredetileg a Peti laptopjánál volt valami funkciója, összefogta a zsinórt, vagy mi. Megszereztem. Igaz, az eredeti cél a zsinór volt, mindegyik olyan jó ruganyos kívülről, nagyszerű rágni, de egy este Peti elrejtette előlem az összeset. Azt mondja Fúj!, meg Ráz! Nem tudom, még egyik sem fújt rám, és nem is rázott meg, szerintem csak ő akarja rágcsálni, egyedül.
5.) Papírguriga. Ezt már kevésbé favorizálom, mert eléggé elhasználódott. Szeretnék helyette más papírokat rágni, de Kata folyton visong, hogy: Buffy, a tételek!
6.) Súlyzótartó kerekei. Eszményiek. Ezek is zörögnek, meg jó a fogásuk is, ami úgye nem mindegy. Természetesen Kata emiatt is sopánkodik, hogy leesik és lenyelem, és akkor mi lesz, de a Kata ilyen aggódós fajta. Én már alig várom, hogy leessen, mindent meg is teszek ennek érdekében. Néha meg is kapargászom, néha meg csak a falat mellette. Jó hangja van.
7.) Porszívórágcsálás. Ezért Kata szabályszerűen dühöng. Olyanokat kiabál, hogy nászajándék, meg hogy ágyelőt csinál a bőrömből, ha valami baja lesz. Pedig lesz! Ha mégegyszer rám mer zúgni a Peti kezében, és komolyan mondom nekimegyek! Brrr! Legközelem nem ijedek ám meg tőle!
8.) Kék rágcsa... Hát ezt csak a Kata kedvéért, mert mindig a számba rakja. Szerinte ez az enyém. Hát nem én választottam, ez biztos. Ilyen ostoba játékot! Nem zörög, nem gurul, igazán semmire sem jó.

Ja, és új alvóhelyet választottam. Rossz élményeim vannak újabban a hordozó kosárról, mindig elvisznek benne valahová. Ezért éjjelente inkább felmászok a fotelbe, és ott alszok. Először nem akarták elhinni, hogy egyedül is fel tudok menni. Jó, persze, este és reggel, ha már úgyis ott vannak, nyüszögök egy kicsit, hogy felsegítsenek, had érezzék, hogy szükség van rájuk is, de azért megy ez már nekem egyedül is. Néha úgy kell ráugatni a Katára, mert azt hiszi, azért, mert korábban az az ő fotele volt, mostmár mindig benne ülhet. Na jó, ha hajlandó felvenni, és a hasamat simogatni, akkor maradhat. Szeretek így elaludni, egy bizti: a Kata simiben verhetetlen. Azt még nem is írtam, hogy elbontották a barikádot. Úgyis mindig áthurcoltak a másik oldalára, szóval én nem is értem, minek kellett egyáltalán megcsinálni. Rendi vagyok, nem piszkítok a szőnyegre amióta a fotelben alszom, csakis a parkettára.
És... hát, szóval... van valaki az akvárium alatti üveges szekrényben. Pont úgy néz ki, mint egy kiskutya. De képtelenség beszélni vele. Hívom játszani, meg nyalogatom, de semmi. Pláne, ha oldalról próbálom megközelíteni, csak a szekrény oldala látszik. Amúgy mindig ugyanazt csinálja, amit én. Fura. Kata meg mindig kinevet, azt mondja, az a tükörképem. Nem tudom, mit jelenthet ez a szó, de már kezdek igazán mérges lenni arra a másikra. Vagy jöjjön játszani, vagy menjen a csudába!
Kata már egészen hozzászokott, hogy hajnal fél ötkor felkeltem. Ad enni, friss vizet tesz a tálkámba, felszedi amit fel kell szedni, felmos - a felmosón összevesztünk ma is, tök jó íze van, meg jól mozog, de szerinte a domestosos víz méreg - kicsit játszik velem, aztán ha elaludtam a fotel alatt ő is elalszik a fotelben ülve. Nem tudom, ha nekem, a kiskutyának, elég a négy-öt óra alvás egyhuzamban, akkor neki a nagy embernek (mondjuk embernek elég kicsi) hogyhogy nem elég? Hát furcsa, az biztos.
Mindketten elég furcsák. Ma magamra hagytak. Ez volt az első alkalom, igaz, csak rövid időre, talán két órára. Nem csináltam semmi olyasmit, amit a jelenlétükben nem szoktam. Na mondjuk elég jól vannak szokatva, sokmindent tűrnek. Remélem jó hatással lesz rájuk, hogy nem kaptam szét a lakást - mert ugye megtehettem volna. Mert én egy rendes kutyalány vagyok. http://www.madzagfalvi.hu

Megint egy hosszú nap - gazdik nélkül.

Fekszek a fotelemben. Muszáj kicsit rendbe hozni a fotelt, mert Kata rettentően tönkretette. Kimosta. De olyan nagyon, hogy még a foltok is, amiket komoly munkával szereztem be, teljesen eltűntek. A szaga... na hát az meg végképp. Most újra kell szagosítanom az egészet. Nem tudom miért nem látja be, hogy ez az én ágyam, olyan szagúra és állagúra csinálom, amilyet én szeretek. Még a végén a párnámat is kimossa?? Szerencsére nincs elég ideje rá. Most is oda van, valami nagyon fontos helyen. Nálam fontosabb, pedig én is fontos vagyok neki, azt hiszem. Tegnap jó napom volt, megint felvittek a galériára. Mindig felvisz a Peti, ha már nagyon-nagyon elege van az állandó munkából, és egy kis játékra vágyik. Leterítik az ágyat, és azon játszunk. Még el is aludtam odafent a Peti karjában, miközben a Kata simogatott. Na jó, bevallom, nem mindig aludtam, néha csak tettettem, mert Kata annyira oda van azért ha alszok és közben horkolok, mintha ez lenne a világ nyolcadik csodája. Néha hallom álmomban amikor a fotelemben alszom, hogy mocorognak, leülnek a galéria lépcsőjére, onnan néznek rám, hallgatják a horkolásom, és közben egymásra vigyorognak, hogy milyen éééédes vagyok :o). Na persze ez az olvadozós hozzáállás csak addig tart, amíg azt teszem amit ők akarnak. Bezzeg amikor én akarok valamit! Például reggel mindig az az első, hogy feltakarítanak utánam. Semmi játék, semmi simogatás, rögtön a felmosó :o(. És azt sem engedik, hogy játsszak a felmosóval. Pedig izgi szaga van, meg össze-vissza ugrándozik. De hát mindig a régi nóta: Buffy, ágyelőt csinálok a bőrödből! Nem tudom mi az az ágyelő, de biztos kedves dolog lehet, ha ennyit emlegetik. Pedig én igyekszem a kedvükben járni. Minden reggel elkísérem őket, hogy ne legyen semmi bajuk a fürdőszobában. A wc-re is bemegyek, hogy minden rendben van-e. Ott gyanús szagok vannak mindig, ezért kiemelten kezelem azt a területet. Rendszerint leülök a szőnyegre, és ott várok, amíg végeznek. Biztos, ami biztos. Próbáltam a furcsa szagoknak utánajárni, de Kata állandóan kiabált, hogy Fúj, meg hogy Gusztustalan, meg hogy Buffy te idióta! Gondolom az idióta valami olyasmit jelenthet, mint a túlbuzgó... A fürdés idején is szolgálatban vagyok. Ha nagyon álmos vagyok, akkor csak ülök a kád előtt. Néha segítek fürödni, pl. felállok a kád szélére és mosdatom őket ahogy ők szoktak engem fürdetéskor, mellső lábbal, de Kata ilyenkor is nyekereg, hogy Buffy, ne karmold a vállam, mert ágyelőt csinálok a bőrödből! Gondolom nagyon szeretne már egy ágyelőt, hogy folyton emlegeti. Próbálkoztam alternatív módszerekkel is, macska módjára nyaltam a lábát amikor kiszállt a kádból (hm, fini habfürdő), de természetesen Katának semmi sem jó. Buffy, hagyjál törölközni, mert ágyelő...szokásos. Na mindegy. Ráadásul reggelente játszani sem akarnak. Ma reggel is, amikor Kata fogat mosott próbáltam egy kis játékra csábítani. Gondoltam bevezetésként rágcsálhatnám a lábujját. Azt hiszitek bejött? Áh, szokásos leszidás, ágyelő, miegymás. Meg hogy fáááj. Milyen kényes...
Megfigyeltem, hogy ciklikusan eljön öt nap után két nap, amikor a gazdik mindent másképp csinálnak mint egyébként. Hétvégének hívják, azt hiszem. Ezeket nagyon várom, mert ha szerencsém van beraknak a dobozomba - ami már elég kicsi, remélem végre szakítanak időt és vesznek nekem másikat - autóba ülünk és utazunk a nagyikhoz. Ott minden egész más. Először is van udvar, és van két haver. Rexi, na hát ő nem olyan nagy haver, mert öreg és állandóan pihenni akar, meg morog, hogy ne zavarjam! Nem tudom, szerintem lehetne velem barátságosabb. Szerintem az a baja, hogy mostmár nagyobb vagyok, mint ő. Már néha vissza is morgok neki, mert nagyon unom, hogy sokat képzel magáról. Én csak játszani akarok, felesleges rögtön leharapni a fejem! Én is tudok útálatos lenni! Aztán ott van Lédi! Na, hát ő nagyon jó fej csaj, kár hogy sokszor bent van a kennelben, mert állítólag letaposta a virágokat. Éjjelre mindig kiengedik, de én éjjel alszom. Ha néha kiengedik nappal is, akkor istenieket tudunk együtt hancúrozni. Olyankor még a vén morcos is beszáll. Jellemző. Na mindegy. Még az is jó ilyenkor, hogy ott van a Jancsi meg a Juliska. Nagyon-nagyon kedvesek. Reggel a gazdik még alszanak-sokáig- , amikor Juliska már megetet engem. Mindenféle finomságot kapok ilyenkor, de mindig azt mondja, hogy ezt ne mondjam el a Katának. Hát én nem is mondom. Igaz, néha lebukok, amikor túl sokat eszek és hát egy része visszajön. Olyankor azt szoktuk füllenteni, hogy biztos a Rexi kajájából csentem el :o)). Pedig evéskor sosem tudok lopni a vén morcostól, mert nagyon őrzi. Néha ugyan elmegy a tányérjától, de ilyenkor az enyém felé közelít, úgyhogy kénytelen vagyok ott maradni. Szövevényes ám a kapcsolatunk. Tudom, hogy ő van ott régebben, meg ő a Jancsi kutyája, és nagyon szeretik egymást, de hát engem is nagyon szeret a Jancsi, és ez Rexinek úgy látszik elég rosszul esik. Nehezen fogadja el, hogy engem mindenki nagyon szeret. Bárki jön, mindig mindenki megszeretget, megsimogat. Most azt hagyjuk, hogy Kata hogy néz arra, akinek valami tévedés folytán nem ez az első dolga - a vége úgyis mindig simogatás. Igaz, a múltkor azt mondta a Magdika, hogy ő tart tőlem, mert olyan barátságtalan a pofim. Kata biztosította, hogy én még a betörőt is csak akkor ugatnám meg, ha nem hajlandó megsimogatni, hiába sündörgök körülötte. Néha az a furcsa érzésem támad, hogy talán ezt nem dicséretnek szánta. Persze vannak hétvégék, amikor hiába sündörgök a doboz körül, nem megyünk sehova. De ezt is szeretem, mert ilyenkor Kata odaáll a tűzhely elé, és isteni illatokat csinál. Én meg lehasalok a konyhaköre, és arról álmodozom, hogy kapok belőle. Egy kis pipihusit, vagy mondjuk sajtot, azt sem bánom, ha rántva, csak adjon! Általában ad is, mindig úgy csinálja, hogy Peti ne lássa. Hihi, nem tudja, hogy a Peti is szokott adni, ő meg arra vigyáz, hogy nehogy a Kata meglássa. Kár, hogy ez nagyon ritkán van. Az időm nagy része mindig ugyanígy telik: fekszem a földön vagy a fotelben, és várok. Várok.

Buffy naplója (folyt. 1.)

Megint egy reggel. Hm. Már túl vagyok a reggeli készülődésen, pisifolt a parkettán, mellette csomag, kicsit jeleztem is, nyüszögtem, szóval az egész nem rajtam múlott. Egyszerűen nem mozdultak, úgyhogy én is visszafeküdtem aludni. Igaz, hogy már éhes is voltam, de Kata néhány napja virslibe rejti a gyógyszeremet - azt hiszi nem látom? - így nincs miért aggódnom, ma is jó reggelire számíthatok. Na tessék, már kezdődik is. Minden hang elhalt a házban, minden lakásból elmentek dolgozni, a Peti meg most ébred. És rohan. Nem értem, mi ez az őrültség, elvégre a reggel első mozdulata mindig az enyém. Héééé! Hol a simogatásom?? Még jó, hogy a Kata itt maradt. Igaz, hogy vele nem lehet normálisan játszani, most is kiabál, mert beleharaptam egy picit a lábujjába. De legalább az az első gondolata, hogy enni ad. Hm, először a guszti kis zöld gyógyszert, imádom, igazán olyan jó íze van. Jól van, jól van, tudom, ül a kutya, meg minden, leülök én, csak add már ide, nem hallod, add már ide! Jól van, nem ugatok, leülök, de mostmár ADD IDE! Na, azé’! Na, indulj már! Menjél szépen a hűtőhöz! Ha sokáig húzod elkísérlek, be is fogok kukkantani hátha van ott még más fincsi dolog, és akkor megint dühös leszel. Na, indulj! Ez az! Ó, virsli! Igazi, finom virsli! Talán nem olyan fincsi, mint tegnapelőtt este amikor az első adagot főzted, de azért így is megteszi. Adhatnál többet is, tudod? Még szerencse, hogy két szem gyógyszert kell adnod, különben képes lennél egy falat virslivel kiszúrni a szemem. Kit érdekel, hogy ott a kutyakaja a tálamban? Minek fáradtál vele, nekem jó lesz a virsli is, hát láttam, hogy van még a dobozban, legalább kettő! Biztos nem akarsz visszajönni ide a hűtőhöz és adni még egy kis virslit? Én várok türelmesen. Látod, itt ülök és várok. Jaj, ne csináld ezt, kerülöd a tekintetemet, és elsétálsz. Azt hiszed nem tudom, hogy furdal a lelkiismeret, és alig tudsz ellenállni nekem? De hát nem is kell ellenállni. Ott az a fincsi kis virsli. Tudod, hogy szeretem. Csak ki kellene nyitni a hűtőajtót. Nem nagy fáradság! Nem? Na, jó! Ha nem, hát nem. Akkor megeszem a kutyakaját. Csak egyszer élném meg, hogy neked is minden nap ugyanazt kell enned!

Megjött Peti! Na végre! Ez sem teljesen normális, kutyázós cuccban elrohanni. Hát velem mi lesz? Mi az, hogy parkolás? Meg hogy szerencsére még nem jöttek a parkolóőrök? Ja, csak a kocsi miatt izgult ennyire? Nagy cucc. Hogy odavannak érte, Kata a hétvégén két óra hosszat porszívózta a belsejét és közben morgott rám, hogy legközelebb kopasz kutyát választ. Jól van, hát hullatom a szőröm, ez van. Nem kell belőle nagy ügyet csinálni. Az meg már tényleg túlzás, hogy Kata minden reggel megfésül, hát nem vagyok én Yorki! Csiklandoz a fésű! És már megint mi ez a rohangás? Hé, senki sem fog velem játszani? Tegnap még labdáztunk, meg birkóztunk, most meg semmi? Na, csak egy kicsit megrágom a nadrágodon ezt a béna gombot. Tényleg csak egy kicsit, amíg bepakolod a tiszta ruhát a szekrénybe. Mi bajod van már megint? Hát minek vettél ilyen nacit, hogy mindenhol kiáll belőle egy gomb, csat, zseb, ami olyan rágcsálásra ingerlő? Új papucs, új papucs, nagy ügy! Minek vettél újat, meg van még mind a három pár, vigyázok mindegyikre. Nekem ne gyere azzal, hogy nyálas és meg van rágva! Borzasztó állapotban volt, amikor ideadtad, olyan idegesítően egyenpapucs formája volt mindegyiknek. Most mind egyedi. Mind a hat. Komolyan mondom, te bal lábbal keltél ma! Csöngettek! Hallod, csöngettek! Jaj, hagyd már ezt a ne ugassak szöveget! Hát hogyne ugatnék, jött valaki, hozzánk jött valaki! Engedd már be, engedd be! O-ó, idegenek! Játszhatok velük? Ne zavarj már be a szobába! Ne csináld ezt velem! Hallod, sírok! Engedj ki! Ne nyugtatgassál, engedj ki! Jááátszani akaroook! Most meg elmentek. Látod, milyen vagy! Villanyóra leolvasás, jó szöveg, jó szöveg! Nem bánom, elhiszem neked, csak játssz már velem! Te jó ég, már megint elmész? Nem igaz, te is, a Peti is? Megint? Mikor jössz haza? Siess, jó? Várlak!

Buffy naplója

Ajaj, nem egyszerű szakma ez a gazdiképzés. Lassan 1 éves leszek, elgondolkodtam, mit is értem el eddig. Hát nem sokat. Mentségemre szolgáljon, hogy tanítványaim igen csekély előzetes tudással kerültek a mancsaim alá, ahol aztán a lassú ám bizonytalan fejlődés visszaesésekkel jócskán tarkított jeleit mutatták.

Katát tegnap megint megkíséreltem megtanítani arra, hogy mi is a játék valójában. A vakargatás nem játék. Kötelesség. Játék az, amikor lebirkózom, a földre kényszerítem, körbenyalom az arcát és megrágcsálom a fülét. No, hát ezek csak távlati célok, egyelőre ott tartunk, hogy ha elég fáradt, akkor egy ideig hagyja, hogy rágcsáljam a kezét, vagy erőgyakorlatokat hajtsak végre a nadrágja szárával.
Azt sem érti, hogy a papucs nem cél, hanem eszköz. Ha ideadja a lábáról, az már nem érdekes. Az a jó játék, ha ráncigálhatom róla. Erre leveszi, és a számba nyomja, mint a gyereknek a cumit, csak hogy hallgasson már. Én értem, hogy fáradt, meg minden, de azért ezeket az edzéseket nem szabadna elhanyagolnia. Én is fáradt vagyok, egész nap kell feküdnöm a helyemen, hogy kialakuljon a párnám megfelelő szerkezete, színe, állaga és szaga, miközben arra is ügyelnem kell, hogy a lakásdizájnolás is megfelelő mértékben haladjon előre. Hihetetlen, hogy még ebben is néha milyen hátramozdítók tudnak lenni. Példának okáért a két konyhai széket, amit már sikerült rendesen körberágcsálnom, hogy a szélei ne sértsék a szépérzékemet, eltávolították a lakásból. Nem érzik, hogy az új, teljesen gyári konyhapult egyszerűen nem illik a képbe? Ráadásul felrakták egészen magasra, még fogást sem találok rajta, hogy hol kezdhetném az összképbe simítását… Mindemellett még köszöntenem kell a hazaérkezőket. Rendben, nem lakunk olyan sokan itt, de azért mégiscsak szégyen lenne, ha egyetlen alkalmat is kifelejtenék, és nem üdvözölném a szomszéd urat lelkes ugatással. Néha eljön vele a kedves hölgy is, őneki is illik valamicskét morogni, még ha csak a közös előtérbe lépnek be, akkor is. Ügyelnem kell persze az egyensúlyra, mert sokat ugatni meg nem illik, eleget hallom itthon, hogy ez egy kedves, csendes bérház, leszek szíves befogni… pláne este 10 után.
Magyarázhatom én ezeknek, hogy kutya vagyok, nem ember, muszály néha ugatni, főleg ha furcsa zajokat hallok. No, mindegy, térjük vissza az edzésre. Miután Kata megint idő előtt feladta – nincs benne elég kitartás – következett a Peti tréningje.
Először egy kis súlyemelés. Sajnos a súlyomat nem tudom fokozni, ezért a feladatot rendszerint némi izgéssel-mozgással nehezítem. Miután pozícióba emelt az ölébe, kezdődhet a masszázs. Thai masszázs, ahogy a profik csinálják, négy lábbal, a gyomor környékén. Néha ha érzékeny helyre lépek furcsa hangon felsikolt ugyan, de egyébként jól halad. Lesz ebből hasizom – olyan nyolc tíz év múlva. A következő versenyszám a súly megtartása. Ehhez egyszerűen csak kényelmesen elhelyezkedem rajta, és elernyesztem az összes izmomat. Horkolgatok, nézelődök. Ez a feladat nagy türelmet igényel az edzőtől, néha órákig is eltarthat. Tegnap egy egész focimeccset kellett így végigdolgoznom. Utána még Peti felvitt az ágyra, ahol Katát kellett melegítenem picit. Nem egy rossz hely az ágy, csak sajnos ritkán jutok fel, mert erre elég irigyek. Rendben, értem én, én is úgy gondolom, hogy az én ágyam az én váram, mégis… Tegnap is kerestem rajta egy alváshoz megfelelő helyet, de valamiért ezt nem nagyon díjazták, és visszavittek a földszintre a helyemre. Néha igazán nem értem őket.
Furcsák. De azért kedvesek. Csak még sokat kell fejlődniük.