Elröppent néhány élmény teli nap. Szombat-vasárnap CACIB kiállítás Komáromban, hétfőn ugyanott Német dog Fajtaspec kiállítás.
Komárom szép hely, az idő kegyes volt (nem is emlékszem esős komáromi kiállításra), és ami pluszban hozzátett az élményhez, hogy a legtöbb kiállítási helyszíntől eltérően a mosdók tiszták, kulturáltak voltak, a takarítónénik folyamatosan dolgoztak, a parkolást és bóklászást irányító sárga mellényes biztonságiak mosolygósak és kedvesek. Jászberény gusztustalan TOI-TOI vécéi álmomba’ se jöjjenek többé elő, pfujj! Egyébként is, aki kitalálta a TOI-TOI-t, az költözzön bele mondjuk úgy délben egy fél napi használat után, és éljen ott örökké.
Szombaton Maria Gvozdeva (UA) bírált. Gepettoval csúcsára ért a köztünk egy ideje kibontakozóban lévő konfliktus – nevezetesen, hogy őt, a kamaszodó hatalmas német dog titánt egy ekkorka nő ne egrecíroztassa. Az osztályában simán nyertünk (K1, HPJ), azonban a komolyabb összevetésen, ahol más kutyák is voltak a ringben, gyakorlatilag a póráza végén rángatott. Maria méltatta Gepe érdemeit, biztosított róla, hogy egy rendkívül ígéretes küllemű, jó mozgású, kitűnő felépítésű fiatal kan, de ezzel a viselkedésével az ő ringjében sajnos nem nyerhet. Ez így volt korrekt, a legmesszebbmenőkig egyetértettem vele. Nagyon szimpatikus, korrekt, kutyaszerető bírónő volt, ha meglátom a nevét valamilyen kiállítási felhíváson, egészen biztosan kényszert fogok érezni a nevezésre. A többi bírálata is nagyon tetszett. A szilvásváradra meghívott Lett bírónő után még egy női bíró, aki kivívta a megbecsülésemet. Hajrá, csajok!
Vasárnap a kanokat Lothar Müller úr bírálta. Volt már szerencsém (?) a szigorú bírálataihoz, így nem ejtett kétségbe a nagyon jó, amivel megörvendeztetett. A hibák, amiket Gepetto-n talált egyáltalán nem egyeznek azokkal, amiket én gondolok róla, de a bírálatnál szubjektívebb műfaj kevés létezik a világon. Pedig ha van emblematikus figurája a kockafejű németnek, akkor Müller úr az. Sebaj, első kutyaként ugyan kellemetlen volt a nagyon jó minősítés, de az utánunk jövők mind megtapasztalhatták, hogy van ez így, sőt lejjebb is. Örömmel láttam, amikor egyvalaki mégiscsak kapott kitűnő kártyát, de végül rá kellett jönnöm, hogy színvak vagyok, nem kék volt az, hanem zöld (kék a kitűnő, piros a nagyon jó, zöld a jó, sárga a megfelelő, ez egyben minősítési sorrend is). Meglehet, akár három-négy kitűnőt is kiadott azon a kiállításon. Sebaj, Gepetto szombaton teljesítette a fiatal championátus feltételeit, így fontosabb volt, hogy vasárnap szinte barátivá szelídült a kapcsolatunk. Még azt is megéltem, hogy ez a nagy kamasz medve a hátán henteregve játszott velem, szájába véve a kezemet és finoman harapdálva. Nah, hát engem nem túl nehéz megolvasztani, a szombati alattomos ördögfióka minősítését hirtelen kedves medveboccsá írtam felül. Gepe, te majomka, teee!
Hétfő, fajtaspec kiállítás. Egész évben erre várok. Utólag sosem értem, miért, halál fárasztó, túl sok kutya, túl sok követendő bírálat, plusz a harmadik kutyás nap végére már én is túl sok vagyok saját magamnak. Ajjh, de még mennyire. Ez egy harcos esemény, itt az összes dogos, mindenki meg akarja mutatni, hogy az ő kutyája a legjobb. Szukás ringben Lothar Müller (végre, már úgy hiányzott ;), kanosban egy cseh bíró, Miroslav Vaclavik. Végre, végre, egy nyugodtabb Gepés kör, Gepe okos, szép, értelmes, Vaclavik pedig láthatóan szereti a kutyákat, szereti a kutyásokat és szeret bírálni. Egy-kettőre meglett a kitűnő1 HPJ, ez már csak bónusztrekk, de jól esik. Szukás ringbe bevonulunk Estával, nincsenek nagy reményeink, Müller úr azonban meglep. No, nem a megenyhült szigorával, arról szó sincs, azonban a szeretet, ahogyan a kutyához nyúl, megbocsáttatja velem, hogy olyan átkozott és kétségbeesett módon szigorú. Ó, én értem, értem, ahová a német dogot engedték a németek romlani, most súlyos terhet ró rájuk. Utolsó pillanatban kapkodva, erőlködve és nagyon izzadtságszagúan próbálnak minden hibát egyben kiírtani az állományban, visszaszerezni régi fényét és a fajta feletti német erős kezű uralmat, ami már régen nincs. Olyannyira nincs, hogy jónéhány FCI egyeztetésen egyéb téma sem volt a közelmúltban, mint hogy a dánok próbálták kicibálni a németek kezéből a fajtaadó ország titulust. Innen nézve érthető hát a szigorúság, a „majd én megmutatom milyen szigorúan bírál egy echte német bíró” mentalitás. Más kérdés, hogy szerintem ez nem az az eszköz, amivel Európában célt lehet érni. Mindegy, én szurkolok a németeknek, mert sajnálom őket, a német szögletesség sem a túláradó olaszoknál, sem a szabályoknak a fogalmát sem ismerő franciáknál nem működhet, a rebellis magyarokról már nem is beszélve.
No, de vissza a ringbe: Esta nagyon jó. Szerintem is nagyon jó kis dög, döbbenetesen jól viselkedett, annyira az anyja vére van benne, nem tudom nem imádni. Az én szemüvegem tudom, torzít, hibái kisebbek, erényei nagyobbak, de hát az van, ő az én lányom, én okos, nyakas, riadó, heves, gyönyörű erős lányom. Sokat szeretnék még vele dolgozni, adja meg nekem ezt a Jóisten!
Újabb szukás kör, Impozáns Rhiana. Gyönyörű, Estának a tökéletes ellentéte, másként gyönyörű, elegáns, büszke, szép kutya, vele is öröm feszíteni a ringben, tudni, hogy mindenki látja, szép, a tökéletestől egy lépésnyire, de magával ragadó, arisztokratikus, büszke, igazi dog! Na persze, hirtelen kezembe kapott, engem alig ismerő szuka, nem könnyű meló a ringben, gyakorlatilag végételen boldogsággal töltött el már az is, hogy egyszer sem tépte ki magát a kezemből, hogy elrohanjon a gazdája felé. Nem volt egyszerű két lépésnyire tartani a bírótól úgy, hogy mögötte a gazdája állt, de megérte. Még akkor is, ha Müller úr számára ő egy gyönyörű, de mozgásban nem elég feszes hátú szuka. Müller úr, maga egy rémes gyomorbajos német, de ahogyan megérintette a kutyát, az a szeretet, féltés, türelem, nos, igen, igen, rendben van, ha maga szerint nagyon jó, hát nagyon jó, legyen.
Még egy kanos kör, Harry Rag öt hónapos cuki kis muki, itt már semmi tét, csak hogy érezze magát jól a ringben. Harry Rag – hívónevén Rémusz – bűbájos profizmussal futott a jutifalat után! Állásban már voltak gyengébb pillanataink, no de egy debütálásnál ez nem tragédia. Két fiatalabb, bébisebb kutyával összevetve Rémuszt harmadiknak sorolták, ez így volt rendben. Kiskamasz korba lép hamarosan, már látni benne a laklit, ez itt tényleg a lépcső alja, de elindultunk, sok-sok fokot megmászunk még.
Jó volt találkozni a sok dogossal, hobbisokkal és tenyésztőkkel, érezni az izzást a levegőben, az akarást, még akkor is, ha fáradtan ez már nekem túl sok volt. Jah, és isteni volt a hot-dog a kigyúrt srácnál, pit-bull-t ettem, ami pepperónis, nyami!
Ah, ja, majdnem kifelejtettem, Madzagfalvi Amigo volt az egyetlen nevezett madzagos. Ő is megkapta a maga nagyon jó-ját, és megmutatta, milyen tündéri, okos, jól nevelt és higgadt kanná érett így három éves korára. Kicsit odaültem, a fejét odatette, és belenézhettem az okos, ragyogó barna szemeibe. Hosszú idő óta ez volt a legnyugodtabb öt percem. Köszönöm, Boszikám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése