Indul a reggel

Imádom a kutyákat. Meggyőződésem, hogy Isten jókedvében, széles mosollyal az ajkain teremtette őket. Még akkor is, ha én megőszülök tőlük időnként. Bulldogok kicsiny falkája túl nagy már ahhoz, hogy beletörődjön a 1,40 x 1,40 m elletőládában való létbe, így minden reggel kis csapatban kiszötymörgünk az udvar végi füves, árnyas kennelbe. Mindenekelőtt hassal, fejjel, - kit hogyan ér a szabadulás heve-, kigurulnak az elletőládából, majd Buffy hős anyaként megszoptatja őket (cápafogú hétheteseket!, merő önfeláldozásból, nos úgy látszik az anyaság tényleg durva agyi elváltozásokkal jár), aztán előkerülnek a kajás tálak, végül kiszabadulnak a lakásban. Amerre lép az ember, mindenhol kis pihepuha cuki gombolyagok akadnak a lábába, akikről csak közelről derül ki, hogy a megtévesztés nagy mesterei. Ezek a pihepuha cuki gombolyagok karmolnak, harapnak, és legnagyobb bánatomra, eresztenek is. Megkezdjük az ajtóközelítő hadműveletet. Ez a legprofibb része, már nagyon megy, hiszen tudják, odaát a szabadság, zöld mező és a bigfoot-ok. A kinyíló ajtóban azonban ott tömörül a madzagfalvi team teljes kíváncsi csapata, 4 felnőtt bigfoot, 2 kölyök, és egy India nevű fújtató franci. Innen kezdődnek a gondok. Az hagyján, hogy a bulldogcsapat fele kijön, fele bennmarad és e kettő halmaz folyamatosan keveredik, de két fő segítségem, úgy is mint Gotham és Gru rögtön felfedezik a tökéletes lehetőséget a lakásban való bejutásra és rámolásra. Bulldogok fele vissza, utánuk a G-k be, bulldogok megtorpannak egy pillanatra, majd üldözőbe veszik a G-ket, akik Dávidoktól megriadt Góliátokként ijedten hátrálnak, közben a szűk teraszon a kint maradt bulldogbébik a sok láb közé keveredve keresik a menekülő útvonalat. Ó, Irgalom Atyja, ne hagyj el! Ágnes asszony a börtönben bomlott meg, én a saját házam ajtajában fogok. G-k most tanulják a nyakörv és póráz kellemes élményként való megélését, így ha nem akarom négy napi munkámat a földdel tenni egyenlővé, nem rángathatom őket nyakörvnél fogva. Kezdjük hát a rimánkodást! Gotham, Gru, gyereeeee! Gyere-gyere-gyereeee! Babócák, gyeeerteeeek! Tiszta szerencse, hogy rendes földművelő népség a szomszédság, már régen az ágyásokat locsolják, így nem kell erre a rémes kántálásra ébredniük. Hogy magukban ilyenkor röhögnek vagy csak értetlenkednek? Jobb, ha soh’se tudom meg. Gotham és Gru ugyan totálisan elvész a bejutás okozta öröm mámorában, meg sem hallva engem, de végre a bent lődörgő bulldogbébi csapat megjelenik az ajtónyílásban. Némi keveredés, majd a kinti csapatból páran meglátják a dologban rejlő lehetőséget, és… bemennek... Nagy levegő, benntart, kifúj, csak türelem, Katám, türelem. Újabb kántálás, a kinti csapat cirógatással való helybentartása, juhéjj, Gru is kijön a házból. Két bulldog és Gotham még bent, de úgy döntök, a részeredmény is valami, ideje továbblépni. Becsukom a ház ajtaját, halkan elmormolok egy imát, hogy akkor is őrízzen meg az én Uram engem emberi méltóságomban, amikor meglátom majd, hogy a bent hagyott banda mit művelt a lakásban, és megindulok a három kis gombolyaggal, plusz a komplett falkával a kennel irányába. Indulnék! Ajhajj, csak lépcső ne lenne a világon. Mire egy bulldogbébi elhiszi, hogy a lépcsőn le tud jönni, a többi visszafordul. Még egy elhiszi, erre az éppen leért kis pocakos kitalálja, hogy menni fog ez felfele is. A harmadik a lépcső tetején nyüszít, ő még nem győzte meg magát egyetlen irányban sem. Feladom, felkapom Hestert, megindulok a kennelhez. A két maradék, Hector és Hannibal erre teljes erejéből irigy sírásba kezd. Visszafordulok, mérlegelek, egy szabad kezemre hogy kombinálhatnék két bulldogot. Sehogy. Felkapom Hannibalt is, négy-öt próbálkozás és már fixen fexik az alkaromon. Két bulldoggal felszerelkezve elszántan lépdelek az udvar vége felé, mit sem törődve Hector kétségbeesésével, elvégre az anyjával hagytam, valakiben csak bízhat rettentő nagy magányában. A falka követ, India a lábaim között, Gru keresztben előttem, az egyensúlyozás jót tesz ám a gerincnek, jobbat, mint a monitor előtt görnyedés, jó ez nekem, nagyon jó. Főként, hogy elérem a kennelajtót. Itt a mennyország. Beviszem a kicsiket, leteszem őket, lelkesek, boldogok és jönnek utánam. Semmi kedvem kiszökni a kennelből, mi vagyok én, hogy slisszolnom kell, hiszen a lelkiismeretem tiszta… Na jó, jöhettek velem vissza, de csak a saját lábaitokon, had szokjátok (és had fáradjatok). Elindulunk a két törpével vissza Hectorért. Ő persze nem az a beszari gyerek, már az udvar felén jár, így csak addig kell megőszülés nélkül kibírnom, hogy a bébik és a felnőtt dogok épp mélyítik a kapcsolatukat. Gru felháborodottan ugatja őket, a bigfoot-ok meg hárman szagolnak egy kétségbeesetten a hátára gördülő, magát a köznek felajánló kicsikét. Érzem, hogy vénülök. Sikeresen egyesülünk a cseresznyefánál, végre három bulldoggal és a falkával tartok a kennel felé. Jó lesz ez, megy ez. Beviszem a három bébit a kennelbe. Imádják, de persze nélkülem nem akarnak maradni. Sebaj, egyre magabiztosabban jönnek utánam az udvaron át, alakul a csapatszellem is, a láb mellett követés is, a visszahívás is, gyakoroljunk hát, pengetős hangszernek használva az idegeimet, indulunk vissza. Már három kis gombolyag mutogatja a hasát a bigfoot-oknak, mégis egyre gördülékenyebb a dolog. Ajtónyitásra Gotham lelkiismeret furdalással teli szemmel slisszol kifelé, mindegy, legalább kint van. Némi gyere-gyere-gyere-gyere-gyere kántálásra maradék két bulli is megjelenik. Nagyon taktikusan az ajtónyílásig terelem őket, majd egész lassú mozdulatokkal a seggükbe húzom az ajtót és azzal tolom őket kifelé. Nem biztos, hogy mosolyogva viselném, ha még egyszer visszafordulnának. Győzelem, győzelem, már minden kutya kint van a lakásból. Újabb játék a lépcsőkkel, a most kiérkezők még bizonytalanok, a rutinos versenyzők meg fel-le, keresztbe-kasul jönnek-mennek a három lépcsőfokon. Oldalt is kikandikálnak, tizenöt centi magas és huszonakárkány centi hosszú testüknek nem tenne jót a két lépcsőfoknyi zuhanás sem, igyekszem pánik nélkül visszatartani őket. Cesart (mármint a Milant) megszégyenítő nyugodt, kiegyensúlyozott energiával uralom a helyzetet. Már öt kisbulldog lejött a lépcsőn, kár, hogy kettő épp felfele tart. Úgy döntök, már elég erős a falkájuk összetartó ereje, megindulok. Juhéjj, öt kis vigyorgógombóc jön utánam, na meg az ugató G-k, a lelkesen fújtató India, és a komplett falka. Meglesz ez, érzem, meglesz! Még csak cirka háromnegyed óra telt el azóta, hogy először megindultunk. Újabb hátragördülések, a bigfoot-ok szerintem már csak velem szórakoznak, hogy újra számba veszik az összes kisbulldog szagmintáját, sebaj, megyünk, egyre közelebb vagyunk. És végre! Megérkezünk a kennelhez. Nyilván az összes dognak be kell rohannia, mielőtt a bébik birtokba vennék. Nagy szaglászás, ellenőrzés, mégsem lehet a legkisebbeket úgy beengedni, hogy azt sem tudjuk, hány porszem lapul a sarokban. Az én kegyelmes Istenem azonban megkönyörül rajtam, az utcán megérkezik a szomszéd Józsi bácsi minilovas fogata. Ezt feltétlenül meg kell ugatnia a bigfootoknak, végre a bulldogbabák is a helyükre kerülhetnek. Önfeledt hancúrozással veszik birtokba kedvenc helyüket én pedig villámgyorsan zárom a kennelajtót. Vár a lakás, kicsit pisis, kicsit Gotham által átfitetett, de legalább kutyamentes. Bent bűnjelként vár az elhurcolt papucs és egy félig nyálas sportcipő, ami az általam vizionált felborított felmosóvödörhöz vagy a fecnikbe szedett újságpapírhoz képest szinte semmi. Hajrá, Katám, indulhat a nap!